Az MTAK-ban is a lovakról folyt a szó

Az MTA Könyvtárában évek óta működő Agora-program márciusi rendezvénye A ló a keleti kultúrákban címet viselte. A három előadó Kutasi Zsuzsanna, Avar Ákos és Szabó Balázs az arabok, a mongolok és a japánok lóval kapcsolatos viszonyát mutatta be.          

Az arabok közt a ló családtagnak számít. Ennek bizonyítására az előadó egy olyan diát mutatott, amely egy arab családot ábrázolt, és a családtagok közt ott volt a ló is. A sivatagi vándorlások során mindig a ló kapott először enni. Tevetejet, datolyát és tenger mellett szárított halat adtak neki. Vigyáztak, nehogy elkóboroljanak, ezért amikor pihentek, béklyóra kötötték a lovakat. A ló nevelése, gondozása az asszonyok dolga volt. A szemmel verés és más ártások ellen talizmánokkal védték őket. A lótartáshoz hozzátartoznak a versenyek is. Ezek az iszlám előtti időkben hosszútávúak voltak. Mohamed prófétának a versenyzéssel kapcsolatos rendelkezései óta, a fiatal lovak által lefutott táv tíz nyíllövés (egy mérföldnyi), és hatvan nyíllövésnyi (öt-hat mérföld) az idősebb lovak távja. Lóversenyek előtt 40 napos felkészülés van a lovak számára.

            Avar Ákos, az ELTE-BTK Belső-ázsiai Tanszék társkutatója a mongolok és lovaik kapcsolatáról beszélt. Belső-Ázsiában a közelmúltban négy vadló fordult elő: a tarpán, az erdei ló, a tundraló és a Przsevalszkij ló, amely nevét felfedezőjéről kapta. Ez utóbbi az egyetlen még élő belső-ázsiai vadló. Ezt a mongolok takinak hívják, és szakrális céllal vadásszák. Ennek következtében a II. világháború után már csak 12 példány élt a vadonban, és 1968-ra a vadon élő taki kihalt. Szerencsére 1879-es felfedezésük után több példány került állatkertekbe, így ezek ivadékaiból tudtak visszavadítani egyedeket. Ma 1500 taki él a világban.

            A mongol ló a mai Mongólia területén alakult ki. Marmagassága 126-131 cm, tömege 300-360 kg, erős csontozat és szívósság jellemzi. A mongol lovat ridegen tartják, és télen sem takarmányozzák, így a lóállomány telente 10-15%-os veszteséget is elszenved, de olyan ellenálló fajta jött létre, hogy 3-4 évesen 20-22 km, 5-6 évesen 35 km-es távú versenyeken vesznek részt. Az 5-6 éves lovaknál előfordul, hogy a fenti távot oda-vissza lefutják.

            A mongol nép és a lovak kapcsolatáról szólva elmondta, hogy Mongóliában 1918-ban hat- hétszázezer mongol és egymillió ló élt! Ma Mongóliában kétmillió nyolcszázezer ember és kétmillió kétszázezer ló él. Ezzel Mongóliában található a világ hetedik legnagyobb lóállománya, és az 1000 emberre jutó lovak száma alapján Mongólia áll az első helyen. Igazi lovasnemzet. Ugyanakkor Mongólia húsfogyasztásának csak 10%-a lóhús, tejfogyasztásának pedig 7%-a kancatej. Miért tartanak a mongolok ennyi lovat? – tette fel a kérdést az előadó. A ló nemzeti szimbólum. A mongolok történelmi sikerének titka a szívós és ellenálló ló volt, amellyel a fél világot meghódították. (Dzsingisz kánnak 42 méter magas szobra van Mongóliában.) A ló a mongol címerben is megtalálható, sőt a szocialista címerből sem hiányozhatott. A ló egyben vallási szimbólum is. A buddhista szél-ló ábrázolása a XVI. században terjedt el Mongóliában. Harmadrészt szerencseszimbólum is. Minél több lova van valakinek, annál szerencsésebb lesz. Még a lótrágya is szerencsét hoz. Ha valaki olyan fűszálat talál, melyen ürülékdarabok vannak, annál szerencsésebb, minél több ilyen „lótrágyagyöngyöt” fűz át a fűszál.

            A lovakhoz több hiedelem is kötődik. A versenyló verejtéke és az általa felvert por szerencsét hoz. A mongol lóversenyeken a befutó után a nézők bemennek a lovak közé, és megtapogatják a lovakat, hogy izzadságuk rájuk tapadjon. A mongolok szerint erre a célra az ötéves lovak a legjobbak. A hiedelem szerint a kumisz nemcsak egészséges, hanem a káros UV-sugaraktól is megvéd. Megfázás esetén lóhúst kell fogyasztani, mert a ló „melegpofájú” állat (hasonszervi gyógymód).

            Az utolsó előadó Szabó Balázs, az ELTE-BTK Japán Tanszékének tanszékvezető-helyettese volt, aki a japánok és lovaik kapcsolatáról beszélt. Japánban olyan lókultusz nem található, mint ami az araboknál és a mongoloknál alakult ki. Ennek legfőbb oka, hogy Japán nagy része hegyvidék, ahol lóval nem lehet járni. A legrégebbi japán lólelet huszonnyolcezer-ötszáz éves! Ez vadlólelet, abban a korban az emberek nem használtak lovat. Az előadó itt kitért két dologra. Egyrészt Japánt a kontinenssel még hét-nyolcezer éve is földnyelv kapcsolta össze. Másrészt a japán őstörténelemről kevesebbet tudunk, mint más népek őstörténelméről, mert 1945-ig Japánban csak a két szent őskrónika – a Kodzsiki és a Nihonsoki – által leírtakat fogadták el a japánok eredetéről. Ezekben a krónikákban a lóról azt írják, hogy Szudzsin császár (Kr.e. 97-30) kapta az első lovat ajándékba Korea egyik királyától. A régészeti leletek és a kínai, koreai krónikák mást mondanak. Egy Kr. u. III. századi kínai krónika egész fejezete szól Japánról. Ebben azt írják, hogy a japánok nem ismerték a lovat. A 400-as években Koreába japánok avatkoztak be, és szenvedtek vereséget. A vereség oka, hogy a japánoknak nem volt lovuk, csak ezután kezdtek lovat használni. Az V. századi sírleletekben már lószerszámok is találhatók. A lónak köszönhető a Jamató-udvar megerősödése. Az V-VI. századtól kezdenek megjelenni olyan sintoista szentélyek, melyeket lovakat védő isteneknek szentelnek. Ezeknek a szentélyeknek a jómódúak lovat adományoztak. A ló japán elterjedtségéhez egy 663-as adatot említett az előadó. Eszerint egy újabb koreai expedíció során 400 hajót, 10000 embert és 1000 lovat vesztettek a japánok. A tűzfegyver előtti korszak ábrázolásain a katona két fő attribútuma a ló és az íj. Az ábrázolások lovai kicsik. A lovas íjászok arisztokraták voltak, akik mellett gyalogos katonák harcoltak. Bár a lovas íjászok szerepe komoly, a japán lovas harcmodor nem hasonlított a mongolhoz. A japán csatákat lovas íjászok párviadala előzte meg. Ennek során a lóra nem lőttek, így azokat – szemben a katonákkal – nem is páncélozták. A lovas íjász harcmodornak a tűzfegyverek XVI. századi megjelenése vetett véget. (A tűzfegyvereket a portugálok és a hollandok vitték Japánba.) Elterjedt a gyalogos harcászat, és új páncél jelent meg. Ezek után már csak a hadvezérek és a magas rangú szamurájok ültek lovon. A XVI. század japán polgárháborúiban már nem volt lovas harcászat. Az egyetlen kivétel a Kai tartománybéli Takeda-lovasság, de valószínű hogy itt a katonák lovon szállított gyalogosok voltak (mint az európai dragonyosok). A polgárháborús korszakot Tokugava Iejaszu sógun harcai zárták le, aki a lóról a következőt mondta: lóval meg lehet hódítani egy birodalmat, de lóról kormányozni nem lehet.  Tokugava Iejaszunak halála után szentélyt emeltek, melynek mellékszentélyébe a lova került.

Horváth Tamás