Agrárkönyvtári Hírvilág, 2007. XIV. évfolyam 3. szám

Portrék az agrárkönyvtárügyből

10. Lőrincz Ferenc

AkHv: Ferenc! Kérlek szépen, beszélj egy kicsit a szakmai múltadról! Milyen állomásokon át vezetett az utad?

Lőrincz: A nyomok háromszorosan is az óbudai Árpád Gimnáziumig vezetnek vissza. Egyrészt Szluha Vilmos tanár úrhoz, aki jól látta, hogy a latin szakos humán osztály tanulóinak nincs sok kedve a szegecselés elméletének megismeréséhez, így géplakatos elméleti óráján inkább Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága című novelláját olvasta fel nekünk (ha valaki nem ismerné, pótolja a mulasztást, megéri!). Ekkor elhatároztam: valahol a művészetek és a könyvek környékén szeretnék dolgozni. Másrészt fiatalon meghalt, legendás hírű magyar-tanárnőmhöz, Kériné dr. Sós Júliához (ld. Kéri Piroska: Sugárkoszorú – Sós Júlia és köre, Bp. Abakusz Könyvek, 2003.) akinek a férje hozott a könyvtárosi pályára, amikor 1967-ben beajánlott a Nehézipari Minisztérium Könyvtárába folyóirat-olvasótermi felügyelőnek. Harmadrészt néhai dr. Szepesváry Tamáshoz, aki korábban szintén Árpád-diák volt, és aki 1971-ben, az OMKDK (akkor ez volt az OMIKK neve) két és féléves szakkönyvtáros-képző tanfolyamának elvégzése után intézte el „átigazolásomat” a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetébe hálózati munkatársnak. Tizenegy éven át voltam itt a vaskohászati alágazat és a Csepel Művek Tröszt műszaki könyvtárának instruktora, olyan ismert és elismert főnökök alatt, mint dr. Györe Pál, dr. Balázs János, dr. Patek Ferenc és Bauer József. Bizonyos fajta stílusváltás történt részemről 1982-ben, amikor a MÁV, pontosabban a Vasutasok Szakszervezete égisze alatt működő közművelődési könyvtárba kerültem. Azután pedig következett 1986-tól az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet Információs Osztálya, ahol legközelebbi munkatársam bizonyos Benczekovits Beatrix, a könyvtár vezetője volt. A céget érintő szakmai koncepciós változások, no meg a folyamatos létszámleépítés oda vezetett, hogy 1993-ban elhagytam a süllyedő hajót, és – először és utoljára – megpróbálkoztam a vállalkozás műfajával. Nem ragozom, csúfosan kudarcot vallottam, és az első hívó szóra rohantam vissza a szakkönyvtárügybe.

AkHv: Akkor jöttél az OMgK-ba feldolgozási csoportvezetőnek, ugye?

Lőrincz: Igen, Miltényi Szilárdné hívott Ottovay László, az OSzK akkori főosztályvezetője közvetítésével. Kicsit féltem az addigi változatos, és nem mindig klasszikusan könyvtárosi jellegű beosztásaim után (utalok pl. az ACSI vonatkozásában a Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny titkári funkciójára) a szárazabbnak látszó, agyonszabályozott feldolgozás területétől. De akkoriban indult az OMgK-ban a gépi feldolgozás, megvettük az Aleph integrált könyvtári rendszert, és gyorsan kiderült: akad érdekesség éppen elég itt is.

AkHv: 1994-ben indult az Agrárkönyvtári Hírvilág. Hogy emlékszel a hőskorra, mint a szerkesztőbizottság – tizenhárom éven keresztül – oszlopos tagja? Meg kell, hogy mondjam, hiányzol nekem a szerkesztőbizottságból (is).

Lőrincz: Az OMgK AGROINFORM korában úgy is, mint az agrárágazat hálózat központja, megjelentette a Mezőgazdasági Könyvtárosok Tájékoztatója című lapot, amely a kilencvenes évek elejére megszünt, és Miltényi Zsuzsa (aki azután a Hírvilág első főszerkesztője lett) ötletére indult újra megváltozott címen 1994-ben. Két „segédszerkesztője” volt, Szalay Laci barátunk és jómagam. Az eredeti koncepció szerint egy tárgyilagos hangvételű, alapvetően a szakmát érintő eseményeket és az OMgK életét bemutató folyóiratot szerettünk volna az olvasók kezébe adni. Az akkor szerény külső megjelenésű lap viszonylag nagy érdeklődést váltott ki könyvtárosaink körében, és ez erőt adott a folytatáshoz, meg a lehetőségét annak, hogy az ezredforduló utáni, a könyvtár szakmai életében felfelé ívelő szakaszban a Hírvilág megújulhasson, esztétikus borítóval, jobb minőségű papíron, változatosabb tartalommal jelenhessen meg. Hasznára volt a lapnak a tehetséges, fiatal munkatárs-szerzők, Balogh Beáta, Polgárné Balogh Eszter, Prokai Dorina, Kripner Veronika és a képzőművészetet avatott tollal közvetítő Kabai Gábor közreműködése is. Összességében meggyőződésem, hogy jó lóra tettünk, amikor a megjelenés mellett döntöttünk. A magam részéről hűséges olvasója maradok a lapnak, és ha van miről (pl. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2007. 2. szám), szívesen írok cikket a későbbiekben is.

AkHv: Haladjunk tovább időrendben. 1996-ban, öt magánszemély és egy cég kezdeményezésére létrejött a Pro Agrario Alapítvány. A kuratórium elnökévé választottak és ez a megbízatásod mind a mai napig tart. Mondj erről pár szót, kérlek!

Lőrincz: Az alapítvány alapító okiratában rögzített célja az agrárium információs helyzetének javítása. Elsődleges munkaterülete a külföldi folyóirat-beszerzés, aminek kezdetei a régi, hálózati központi időkig nyúlnak vissza. Sajnos az e kooperációban részt vevő könyvtárak száma egyre csökken, hasonlóképpen az általuk rendelt folyóiratoké is, ami (ezt világosan látjuk, de nem tudunk változtatni rajta) az alapítvány fontosságának csökkenéséhez, a bevételek minimalizálódásához és így a támogatható ügyek egyre kisebb számához vezet. Filozófiánk szerint, ha csak egy olyan partnerünk van, aki igényli a segítségünket, addig dolgozunk, ugyanakkor az sem lehet, hogy nagyobb költségvetésünk legyen, mint amit a bevételek megengednek. Tény, hogy az elmúlt években az alapítvány az OMgK, illetve az agrárium más könyvtárainak, könyvtárosainak, sőt bizonyos esetekben külsőknek is tudott jelentős támogatásokat adni. A teljesség igénye nélkül: anyagilag segítettük külföldi, számítógépes adatbázisok beszerzését, szakmai oktatásban való részvételt, szakemberek külföldi rendezvényeken történő megjelenését, szakmai célú utak megvalósítását stb. OMgK-s kuratóriumi tagjaink (Pálfai Katalin titkár, Tamás Enikő tag) segítségével azon vagyunk, hogy egy pénzügyileg is elfogadható 2007-es évet zárjunk, és tovább tevékenykedhessünk jövőre is.

AkHv: Beköszöntött a 2001. év, és vele az FVM elhatározása, hogy felújítja a könyvtárat, annak érdekében, hogy beköltözhessünk a Budafoki úti külső raktárból, aminek a fenntartása drága volt, cementporos és beázott. Ebben a munkában komoly feladatok hárultak rád, és Gulácsi Erika kinevezett osztályvezetővé.

Lőrincz: A kiemelt fontosságú építkezést szakavatott partnerek (MŰBER, KIPSZER stb.) segítségével eredményesen befejeztük, de mindenki tudja, aki akkor is itt dolgozott, hogy mennyi kisebb-nagyobb problémával néztünk szembe. Azt gondolom, hogy a könyvtár részéről szükség volt egy összekötőre a beruházóval, a tervezővel és a kivitelezőkkel, aki nem félt a konfrontációtól, aki bírta hangerővel is a vitákat, és szerintem én erre megfeleltem. Mivel építőipari szakirányú családi kapcsolataim is voltak, segítségükkel bizonyos kontrollt is gyakorolhattam. És ami szubjektíve nagyon fontos volt: igazi sikerélményt jelentett, ahogyan a könyvtár épült-szépült. Bár gyűrődésekkel jár, de ma is szívesen belekezdenék egy hasonló munkába.

AkHv: 2002-ben átvetted Miltényi Zsuzsitól a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Mezőgazdasági Szervezetének elnökségét. Nagyon élveztem a jó kirándulásokat, és a programokra érdekes előadókat hívtál – gondolom, ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül.

Lőrincz: Gulácsiné Pápay Erika főigazgató asszony álláspontja volt, hogy a szervezet elnöke lehetőleg az OMgK-ból kerüljön ki, ami teljesen jogos abban a vonatkozásban, hogy az összes tag óriási hányada a könyvtár munkatársa, nyugdíjasa. Mivel Miltényiné asszony csak egy választási periódust vállalt, engem jelöltek, és ahogyan az többnyire lenni szokott, meg is választottak. Az értékelésednek örülök, de én nem vagyok ennyire elégedett az elmúlt négy-öt év eredményeivel. Szerintem a szervezet jobban tette volna, ha (amint az 2006-ban eredetileg felmerült) csatlakozott volna az MKE Műszaki Szekciójához, ott nagyobb taglétszám mellett, magasabb működési keretből, változatosabb és számszerűleg több programból lehetett volna választani.

AkHv: Miltényi Zsuzsi 2004-ben nyugdíjba vonult, és te lettél az Állománygyarapodási és Feldolgozó Osztály vezetője, azzal, hogy a Raktári Osztály visszaszállt rám.

Lőrincz: Sajnos azt kell mondjam, hogy az az időszak már a hanyatlás kezdete volt. Évről-évre csökkent az állománygyarapításra fordítható keret, folyamatosan mondtuk le a folyóiratokat, könyvet is alig vettünk, inkább csak a kötelespéldányok és a kiadók ajándékai jelentették a gyarapodást, aztán a dolgozói létszám is csökkenni kezdett… Ezt a folyamatot és ennek következményeit Gulácsiné Pápay Erika elemezte a vele készített interjúban (2007. 2. szám), csak ismételni tudnám őt, én hasonlóképpen éltem meg a történteket. Ezért vettem irányt a nyugdíjas élet felé.

AkHv: Hogyan tervezed a jövődet?

Lőrincz: Mióta nyugdíjba kerültem, folyamatosan egy többlépcsős lakáscsere intézésével és lebonyolításával foglalkoztam, amely igazából mindmáig lefoglal, remélem, lassan azért a végéhez érek. Utána? Könyvtárosként manapság elhelyezkedni szinte lehetetlen, nem is igazán tervezem. Társadalmi munkát vállaltam egy fiatalokat segítő telefonszolgálatnál, zenetanár húgom pedig bevont egy őszre-télre tervezett operaelőadás előkészítésébe, úgyhogy vannak feladataim. Rabindranath Tagore mondta egyszer: minden újszülött érkezése a Földre azt jelzi, hogy az Úr még mindig nem ábrándult ki teljesen az emberiségből. Ezt azért idézem, mert egy újszülött unoka hozzánk is érkezett tavalyelőtt és talán belátható időn belül lesz testvérkéje is, szóval én sem ábrándulok, inkább ábrándozom a másodikról.

AkHv: Sok kellemes, nyugodt évet, jó egészséget kívánok Neked, és természetesen a jövőben is elvárunk a rendezvényeinkre. Köszönöm a beszélgetést.

BB