Az agrártársadalom vásárlóerejétől, beruházási hajlandóságától függő mezőgazdasági gépgyártás a világgazdasági válság idején kritikus helyzetbe került. A mezőgazdasági termékek árzuhanása, az ennek nyomában járó jövedelemkiesés a fogyasztás zuhanását eredményezte. Ráadásul a gazdaság egészét átható válság lehetetlenné tette - a saját erőből vagy hitelek révén - az agrárválságból való kitörést a gépesítés segítségével.367Az egyre szélesebbre nyíló agrárolló tovább rontotta a mezőgazdasági gépgyártás esélyeit. A birtokosok nemcsak az új beszerzésektől tartózkodtak, hanem a meglévő gépek egy részét is leállították, mert a dráguló üzemanyagok és a csökkenő mezőgazdasági munkabérek miatt használatukat nem tartották kifizetődőnek. A belföldi piac összeomlásához a természetes exportterületeknek számító balkáni agrárországoké társult.
A HSCS Rt. eladási forgalma 1929-ben még 21,5 millió korona volt, ami alig maradt el az előző évben elért rekordnagyságú 22,2 milliótól. A következő évtől azonban megállíthatatlanul zuhanni kezdett: 1930-ban 11,6 millió pengőre, 1931-ben 5,7 millióra és 1932-ben 3,2 millióra. Az utóbbi, mélypontot jelentő évben az 1929. évi szintnek csak 15%-át érte el. A forgalmat visszavetette, hogy a gyárak felfüggesztették a hagyományosan részletre történő eladásokat, amit a vevők hitelképességének bizonytalanságával, illetve az időközben bel- és külföldön is bevezetett és egyre szigorodó adósvédelmi rendelkezésekkel indokoltak. Készpénzes vevők pedig alig akadtak.
A kereslet zuhanását jól érzékeltetik a vasúton szállított mezőgazdasági gépek mennyiségi adatai: 1929-ben 274 441 tonna, 1930-ban 14 217 tonna és 1932-ben 4 055 tonna.368 A gyártók az eladási forgalom összeomlására a termelés visszafogásával és létszámleépítéssel válaszoltak. A jelentősebb mezőgazdasági gépgyártók /a MÁVAG nélkül/ termelési értéke az 1929. évi 48 millió pengőről 1933-ban 8 millióra esett. Amíg a korábbi időpontban a gépipari termelés értékének 13,7%-át adták, addig a későbbiben már csak 5,3%-át.369 A HSCS Rt. 1929. évi 11,1 millió pengős termelési értéke 1930-ban 5,6-re és 1932-ben 1,8-ra csökkent. A másik két jelentős gyártó, az EMAG Rt. és a MÁVAG, termelését átmenetileg leállította. A MÁVAG például 1929-ben még 1160 cséplőgépet készített, de 1930-ban már csak 342-t és 1932-ben 28-at. Az állami gyár 1933 és 1936 között szüneteltette a mezőgazdasági gépek előállítását. Az EMAG Rt. 1929-ben 516 cséplőgépet, 1930-ban 170-et és 1931-ben 31-et gyártott. 1932-ben pedig felfüggesztették a mezőgazdasági felszerelések készítését.
Az ágazat munkáslétszámának leépítése párhuzamosan haladt a termelés és a forgalom csökkenésével: 1929-ben 9140 fő, 1930-ban 6580 fő és 1933-ban 2040 fő. A Magyar Gazdaságkutató Intézet adatai szerint az ágazat 1932-ben foglalkoztatta a legkevesebb munkást, 1197 főt.370 A gépiparon belül a mezőgazdasági gépgyártás munkáslétszáma zuhant a legmélyebbre az 1929. évi szinthez képest. A HSCS Rt. az 1920-as évek végén több mint kétezer munkást foglalkoztatott. A válság okozta termelésredukció miatt munkásainak jelentős részét elbocsátotta. Munkásaik száma 1930-ban 874 főre apadt és a következő három év során 550 fő körül mozgott. A drasztikus csökkenés ellenére a cég súlya az ágazatban egyre növekedett. Az érintett vállalatok egy része ugyanis beszüntette a mezőgazdasági gépek gyártását. A MVGOE statisztikai adatai szerint a HSCS Rt. adta 1932-ben az ágazat munkáslétszámának 46%-át és 1934-ben már 62%-át.
A fogyasztás visszaesésére az árak megkésve reagáltak. A gyári eladási árak - a forgalom-, a termelés- és a munkáslétszám alakulásától eltérően - 1930-ban csak 1,1 %-kal csökkentek. Drámai változásra a következő évben sem került sor. A mezőgazdasági eszközök és gépek termelői árai éves átlagban 1932-ig kevésbé estek, mint a vas- és gépi-pari termékeké általában. Az említett évben a mezőgazdasági gépek termelői árai 23,8%-kal voltak az 1929. évi szint alatt, ami 1,6%-kal kedvezőbb volt, mint az iparág egészéé.371 Az agrártársadalom vásárlóerejének tartós megrendülése azonban 1933-tól kezdve ellenkező irányú folyamatot indított el: 1934-ben már 12,7 százalékponttal maradtak a vas- és gépipari termékek egészének termelői árszínvonala alatt. Ráadásul az iparág termelői árai az 1934. évi stagnálás után 1935-től emelkedni kezdtek. Ezzel szemben a mezőgazdasági gépeké az 1935. évi 64,1 %-os mélypontról csak a következő évben mozdult el. A keresletnövekedés első jelei mindössze 0,6 százalékpontos javulást eredményeztek.
A mezőgazdasági gépek nagykereskedelmi árindexe 1930-ban az előző évihez képest még növekedett is, és csak 1931-ben süllyedt az 1929. évi szint alá 1,5 %-kal. Ettől kezdve 1934-ig évről évre mintegy 10 százalékponttal esett. 1935-ben érte el a legalacsonyabb értéket, 69,3%-ot.
Ha a gépipar egészének nagykereskedelmi áralakulását összevetjük a mezőgazdasági gépekével, akkor hasonló tendenciákat figyelhetünk meg, mint a termelői áraknál: a mezőgazdasági felszereléseké 1932-ig kevésbé estek /2,4%-os többlet/, de 1934-ben már 13,7%-kal mélyebben voltak az iparág átlagánál. A mezőgazdasági gépek nagykereskedelmi árának emelkedése viszont az iparág egészével egyidőben kezdődött meg.372Az árak alakulása a gépiparon belül a mezőgazdasági gépgyártás elhúzódó válságát támasztja alá. A mezőgazdasági gépgyárak válságos helyzetéről sokat eláruló statisztikai adatok nem képesek a gyártók közötti árharcot igazán érzékeltetni. Pedig minden egyes eladásért kiélezett küzdelem folyt közöttük. A gyárak a minden áron való értékesítés szándékától vezérelve mélyen az önköltségi ár alatt kínálták termékeiket. Különösen a mezőgazdasági gépek gyártását szüneteltető vagy végleg feladni szándékozó cégeket jellemezte a végkiárusítás-szerű kereskedelmi tevékenység. Mindez természetesen súlyos árromboló hatással járt, ami a gyárak növekvő veszteségeinek érezhető mérséklését aligha szolgálta. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. például a MÁVAG cséplőgépeket a HSCS Rt. gyári önköltségi árának a feléért forgalmazta.373 A mezőgazdasági gépgyártását felszámoló EMAG Rt. is hasonló üzletpolitikát folytatott.
A gépiparon belül a mezőgazdasági gépgyártás volt legkedvezőtlenebb helyzetben. Nemcsak az eladási forgalom csökkent jelentéktelen szintre, hanem a korábbi értékesítések után esedékes törlesztő részletek és kamatfizetések bevétele is akadozott. A mezőgazdasági üzemek eladósodottsága részben az előző időszak gépvásárlásaiból származott, amit ösztönzött az agrártermékek viszonylag magas ára, a kormány által támogatott kedvezményes gépbeszerzési akciók és a gyárak agresszív kereskedelmi politikája is.
Amíg korábban a Földművelésügyi Minisztériumot kedvezményes gépvásárlási programjának leállításáért kárhoztatták, addig a válság idején annak megszervezéséért bírálták. Példa erre a Szentesi Traktor- és Cséplőgép-tulajdonosok Szövetkezetének a Földművelésügyi Minisztériumhoz intézett 1931. november 18-i keltezésű beadványának részlete: "...mi talán soha nem gondoltunk volna traktorok és más mezőgazdasági gépek vételére, ha a kormány elő nem segít bennünket ahhoz." Panaszlevelüket eljuttatták a miniszterelnökhöz és a kormányzó kabinetirodájához is.374A bajbajutott gazdák védelmében a minisztérium a programban részt vett cégekre gyakorolt nyomást, illetve arra törekedett, hogy a mezőgazdasági tartozásokat szabályozó intézkedésekben a gépvásárlásokból származó adósságok minél teljesebb védelemben részesüljenek.375
Az első úgynevezett gazdavédelmi rendelkezések Magyarországon 1931-ben születtek meg. A szabályozás értelmében, ha az adósság a föld kataszteri tiszta jövedelmének meghatározott többszörösét tette ki, akkor a tulajdonos kérhette a birtok védetté nyilvánítását. A rendelkezések átmenetileg moratóriumot léptettek életbe a követelések behajtására, haladékot nyújtottak a tőketartozás visszafizetésére és maximálták a kamatfizetési kötelezettséget.376 A védett adósokkal szembeni érvénytelenítési perek a vállalatok részéről nem sok sikerrel jártak. A bíróságok az esetek döntő többségében nem törölték az adós védettségét és meghosszabbították tartozásainak visszafizetési kötelezettségét.
Az 1933. évi 14 000 M. E. számú rendelet a félig már kifizetett gépekre, eszközökre végrehajtási tilalmat rendelt el. 1935-ben, majd 1937-ben újra rendezték a gazdatartozásokat. Az utóbbi, az 5000 M. E. számú rendelet megszüntette a cégek tulajdonjogát a hitelre eladott gépeik felett. Az addigi gyakorlat szerint a termék az utolsó törlesztő részlet kifizetéséig az eladó tulajdonát képezte. Az 1937. évi rendelet bár az agrártársadalom érdekét szolgálta, hatása mégis ellentmondásos volt. Gátolta ugyanis a hitelre történő eladásokat, mivel az eladó számára a tulajdonjog fenntartása jelentette többek között a még kifizetetlen termék ellenértékének a biztosítékát.377
A mezőgazdaság tartozásainak szabályozása a magyar gazdasági gépgyártás hagyományos exportterületeinek minősülő országok mindegyikében megtörtént, ami érzékenyen érintette a jelentős kivitelt bonyolító gyárakat. Az adósok mentesültek a felvett géphitel visszafizetésétől a hosszabb időre elrendelt /általában 5 évre, amit meghosszabbíthattak/ moratórium következtében. A kamatszolgálatot esetleg ez idő alatt is teljesíteniük kellett, de azt birtoknagyságtól függően 1-6%-ban maximálták. Az amúgy is több évre szóló részletfizetési szerződéseket hosszúlejáratú hitelekké alakíthatták, ami 17 évre is terjedhetett. Törölhették az adósság meghatározott /30-50%/ részét, illetve az állam magára vállalhatta a törlesztést. Romániában például az 1934. évi adósvédelmi törvény értelmében az 1931. december 18-a előtt keletkezett áruadóssághoz a hitelező kétféleképpen juthatott hozzá: megelégedett teljes követelésének meghatározott százalékával /30-40-50%/, amelyet az adós 2-5-17 év alatt volt köteles visszafizetni. A másik lehetőség szerint az adós a teljes hátralékot törlesztette, de 10 évig csak 1% kamatot kellett fizetnie tartozása után.378
Az adósvédelmi rendelkezések miatt a mezőgazdasági gépgyártókat igen súlyos veszteségek érték. A befagyott követeléseket a cégek csak úgy tudták legalább részben feloldani, hogy adósaikkal a törvényes előírásoknál kedvezőbb magánegyezségeket kötöttek. A törvények szabta kényszeregyezségek hivatalos útja nemcsak hosszú időre elérhetetlenné tette kinnlevőségeiket /akár az 1940-es évek végéig, sőt, az 1950-es évek elejéig/, hanem kiszámíthatatlanná majdani behajthatóságukat is. Ezért előnyben részesítették a peres utat megkerülő magán megállapodásokat. Ez azonban csak jelentős veszteségek árán volt lehetséges. Kezdetben ragaszkodtak a tőkésített tartozásnak legfeljebb 15-20%-os mérsékléséhez. A gyakorlat viszont azt bizonyította, hogy a megegyezéshez esetleg 50%-os engedményre is szükség van. A vállalatok hajlandóak voltak a minél gyorsabb pénzhez jutás, a kinnlevőségekből való értékmentés szándékával a tartozások nagyarányú mérséklésére. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt., az EMAG Rt. és a HSCS Rt. járt ezen az úton.379
A kispesti gyár áruadósai 1929-ben 25,8 millió pengővel tartoztak. Ebből a belföldiek 15,3 millióval /59%/, a külföldiek 10,5 millióval /41%/ . Az exportból származó kinnlevőségeik döntő többsége /92%/ a délkelet-európai országokra esett. Az EMAG Rt. felfüggesztve mezőgazdasági gépgyártását a kinnlevőségek behajtásával párhuzamosan megkezdte bel- és külföldi képviseleteinek és raktárainak a felszámolását is. 1929-ben a 12 millió pengőnyi áruadóságukból a hazai vevők 6,6 millióval /55%/, a külföldiek 5,4 millióval /45%/ részesedtek. A balkáni országokban lévő adósaik az összes exportból származó kinnlevőségük 96%-át adták.380
Az áruadósságok behajtásánál komoly hátrányt jelentett, hogy a hitelre történő eladások csak egy részénél biztosították magukat a cégek ingatlan-bekebelezésekkel. 1929-ben a HSCS Rt. összes áruadósainak 40 %-a /10,4 millió pengő után/, az EMAG Rt. kinnlevőségeinek 51%-a /6,2 millió pengővel/ volt így fedezve. Még váltóval sem fedezett adósa a HSCS Rt.-nak 3,2 millió pengővel tartozott /az összes 13 %-a/, az EMAG Rt.-nak 0,5 millióval /4%/. A kispesti cég láthatóan nagyvonalúbban intézte hitelezéseit, amire egyrészt nagybirtokosi vevőköre /traktor- és cséplőgép-vásárlásaival/, másrészt a mögötte álló nagybank engedékenysége csábította.381
A gazdavédelmi rendelkezések nemcsak a kényszerű tőkeelengedés, hanem az adósoknak nyújtott kamatkönnyítések miatt is érzékeny veszteséget okoztak. A gépek több éves részletre történő eladásához a gyártók bankhiteleket vettek fel, tehát ennek következtében maguk is eladósodtak. A birtokosok érdekében hozott intézkedések a tartozások után fizetendő kamatot alacsonyan állapították meg, ami azzal a következménnyel járt, hogy a hitelt felvett vállalatok a kinnlevőségek befagyása miatt egyrészt képtelenné váltak hiteleik törlesztésére, másrészt magasabb kamatot fizettek, mint a nekik adós gazdák. A kamatkülönbség a tőkeelengedéssel párosulva a cégek veszteségét növelte.
További tehertételt jelentettek a behajthatatlan követelések, amelyeket a gyáraknak előbb-utóbb veszteségként kellett elkönyvelniük. A válság következtében csődközelbe került vállalatok csak fokozatosan fogtak hozzá azok leírásához. A kinnlevőségek mozdíthatatlanná vált része így még hosszú éveken át éves üzleti eredményeik vagyonoldalán szerepelt. A HSCS Rt. például 1931 és 1936 között 2,7 millió pengőt számolt el veszteségként.382
A mezőgazdasági gépgyártók válságos helyzetéhez korábbi üzletpolitikájuk is hozzájárult. Az eladási konjunktúra idején nagy mennyiségű anyagkészletet halmoztak fel, és túlfeszített gyártási programmal dolgozva raktárkészletük késztermékekből is indokolatlan mértékben duzzadt fel.
A HSCS Rt.-nál 1928-ban tartott revizori vizsgálat szerint a túl magas készletek egyrészt feleslegesen növelték az önköltséget, másrészt újabb hitelfelvételekre kényszerítették a vállalatot. Felhívták a figyelmet a gyár által igénybe vett óriási tőkéhez képest aránytalanul kis haszonra. A cég termelési kapacitásának jobb kihasználtsága érdekében a mezőgazdasági gépgyártáson kívül eső munkák bevezetését ajánlották.383 Erre azonban csak a válság szorította rá a gyárat. A vállalat hitelállománya és készlete tovább duzzadt. Árukészletük forgási sebessége a krízis idején elviselhetetlenül lelassult: a legkelendőbb traktorok esetében is másfél-két évre, a cséplőgépeké pedig több mint két évre. A vevők által alig keresett traktoreszközök, fogatos ekék, vetőgépek raktáron lévő mennyiségét öt év alatt tartották kiárusíthatónak.384
Az EMAG Rt. 1927. üzletévéről készített revizori jelentés a kispestihez hasonló eredményre jutott. Szükségesnek ítélték a géphitelek folytán felgyülemlett kinnlevőségek visszafizetésének biztosítására megfelelő jogi garanciák /ingatlan-bekebelezések/ megteremtését. Mivel a cég vevői főként a kisbirtokosok közül kerültek ki, ezért ez különösen indokoltnak látszott. 1929-ben az eladási forgalom összeomlása előtt, már 271 cséplőgépük, 297 vetőgépük /ami 1931-ben 599 darabra duzzadt!/ állt raktáraikban.385 Az EMAG Rt. 1932 májusától leállította mezőgazdasági gépgyártását és meglévő készleteinek értékesítését végezte.
A MÁVAG is beszüntette a mezőgazdasági gépek gyártását, mert raktáron lévő gépeire sem talált könnyen vevőt. A magas raktárkészletek hozzájárultak az ágazat termelésének drasztikus visszaeséséhez, és szerepet játszottak az árak kedvezőtlen alakulásában, tartósan alacsony színvonalában.
A válság ismét napirendre tűzte a kartellalakítás kérdését. Az értékesítési lehetőségek összeszűkülése, az egyre kiélezettebbé váló árverseny az érdekelt vállalatok megegyezését sürgette. A szorító körülmények ellenére csak a cséplőgépek vonatkozásában sikerült megállapodniuk. Az 1930-ban létrehozott kartellben az összes nagy cséplőgépet előállító vállalat részt vett: a HSCS Rt., a MÁVAG és az EMAG Rt. A Schlick-Nicholson gépgyár cséplőgépgyártását átvett Ganz-gyárat, mint kartellen kívüli céget vonatkozó termelésének leállításáért - ami a válság idején nem volt túl nagy áldozat - rekompenzációban részesítették. A Magyarországra érvényes megállapodás értelmében kontingentálták a forgalmat, egyeztették az árakat és a fizetési feltételeket.386 A cséplőgépkartell 1931 március végéig volt érvényben, meghosszabbítására már nem kerülhetett sor: az összeomló belföldi piacon a gyártók ádáz küzdelmet folytattak minden egyes gép eladásáért.
A mezőgazdasági gépgyárakra is hatással voltak az államháztartás és a bankrendszer összeomlását megakadályozó kormányzati intézkedések. A transzfermoratórium bevezetése az 1931. év második felében leállította az iparvállalatok külföldi tartozásainak a visszafizetését. Az intézkedés egyrészt az eladósodott és a válság következtében csődközelbe került cégek számára könnyítést jelentett, másrészt külföldön lévő követeléseik zár alá vételével fenyegetett hasonló lépés esetén. A HSCS Rt. például átmenetileg mentesült a bécsi Länderbankkal szemben fennálló tartozásának /az 1932. december 31-i állapot szerint 1,9 millió pengő/ visszafizetésétől. Csak 1937-ben a bankok a Stillhalte egyezményhez való csatlakozása után kezdte meg újra a tőke- és kamatfizetések folyósítását. 387 Az EMAG Rt. a magyarországi transzfermoratórium bevezetését követően a román és a jugoszláv államnak a magyar követelésekkel szembeni hasonló intézkedésétől tartva vevőváltóit a Kereskedelmi Bank érdekköréhez tartozó Erdélyi Bank, illetve a névleg jugoszláv cégnek minősülő újvidéki leányvállalatának széfjeiben helyezte el.
A válságra az egyes mezőgazdasági gépgyártók eltérő módon reagáltak. A mezőgazdasági gépek előállításával kiegészítő jelleggel foglalkozóak az értékesítési lehetőségek kilátástalansága miatt leállították mezőgazdasági géposztályaikat. Ezt az utat követte a Ganz gyár és a MÁVAG. Felfüggesztette frissen kiépített traktorgyártását a Weiss Manfréd Művek és a Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. A kisebb mezőgazdasági gépgyárak átmenetileg beszüntették üzemeik működését, illetve a veszteségek súlya alatt tönkrementek. Egy időre leállt például a még működő magyarországi mezőgazdasági gépgyárak közül a legnagyobb múlttal bíró, a talajművelő eszközöket, traktoralkatrészeket gyártó Lábassy-féle Gépgyár Rt. A Kaposvári Vasöntöde és Gépgyár Rt. pedig csődbement
A mezőgazdasági gépgyárak óriási veszteségeket szenvedtek el. A valóságot szépítő nyilvános mérlegeik szerint is 1930 és 1934 között a HSCS Rt. 14,4 millió pengőt, a Kühne Rt. 2,1 milliót, az EMAG Rt. 3,1 milliót és a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. 1931 és 1934 között 14,3 milliót.388 Ezeket a passzívumokat a cégek nem tudták fedezni sem nyilvános és titkos tartalékaikból, sem alaptőkéjükből. Az érdekelt vállalatok kivétel nélkül csődhelyzetbe kerültek. A hitelintézeteken múlott, hogy a pénzügyi helyzetüket önerőből rendezni képtelen gyárakat megmentik-e a felszámolástól.
A nagyrészvényes bankok, a Hitelbank és a Kereskedelmi Bank, tárgyalásokat folytattak a HSCS Rt. és az EMAG Rt. esetleges fúziójáról. Az egyesüléstől a felmerülő gyártási- és eladási költségek jelentős megtakarítását várták. A válság következtében nem a magasabb nyereség, hanem a veszteségek csökkentésének reményében. A fúzió az előállított termékek profilírozására és egyes gyártási ágak leépítésére is lehetőséget nyújtott volna. A terv azonban nem valósult meg. Feltehetőleg a két nagybank nem tudott megegyezni a részvénycsere arányában.389Az egyesülés meghiúsulása az EMAG Rt.-ot érintette súlyosabban. A vállalat pénzügyi helyzetének rendezését az 1930. évi tárgyalások idején a Kereskedelmi Bank vezetői a fúziótól remélték; annak sikertelensége esetén felmerült a felszámolás gondolata is.
Az EMAG Rt. 1926 és 1929 között igen nagy aktivitást fejtett ki a korábban feladott piacaira való visszatérése érdekében. 390 A jelentős invesztíciók azonban nem térülhettek meg, mivel a világgazdasági válság következtében piacaik összeomlottak, és a gazdavédelmi intézkedések nyomán frissen kihelyezett géphiteleik befagytak. A bank igyekezett a vállalatba fektetett tőkéjét /1928 és 1931 között közel 5,6 millió pengő hitelt folyósítottak/ kimenteni.
A bank a vállalatvezetéssel egyetértve a még menthető értékeket is veszélyeztető nyilvános felszámolás helyett a vállalat csendes likvidációja mellett döntött. A cég korlátozott keretek közötti működése - üzemben tartásának látszata - a meglévő készletek nyugodt értékesítését szolgálta. A mezőgazdasági gépek gyártását beszüntették, és a gyártelep Fóti úti részén már csak malomipari gépeket készítettek. A gyár munkásainak száma 1928-ban még meghaladta a 800 főt, de 1932 áprilisában már csak 32 munkással dolgoztak. 1932 januárja és 1934 februárja között összesen 143 gépet készítettek, illetve javítottak. Ebből 54 darab volt malomipari és 89 darab mezőgazdasági felhasználású. Befejeztek 43 darab 1932 előtt elkezdett cséplőgépet, felújítottak 14 darab használtat és az olasz, francia vevők igényeihez igazítottak 20 darabot. Ezen kívül 50 vetőgépet befejeztek és egyet ekkor készítettek.391Raktárkészletükön a lehető legkisebb eladási rezsi mellett, végeladás jelleggel igyekeztek túladni. Újabb és újabb árcsökkentésekkel próbálták felgyorsítani készletük felszámolását. 1934-ben például vetőgépeik eredeti árából készpénzfizetés esetén 50-60%-ot, részletre történő vásárlásnál 40-50%-ot engedtek el. Ebben az évben többek között 96 cséplőgép 37 traktor, 425 vetőgép és 111 vetőmagtisztító gép állt raktáraikban. Hozzáláttak kinnlevőségeik felszámolásához is, de az adósvédelmi intézkedések miatt az a vártnál lassabban haladt: 1935-ben még 5,9 millió pengőre rúgott az áruadósok tartozása.
Az EMAG Rt. a megtett intézkedések ellenére csődhelyzetbe került. A vállalat veszteségei a tényleges állapotot tükröző intern mérleg szerint 1930-ban 1,1 millió pengőt, 1931-ben 1,1 milliót és 1932-ben 1,9 milliót tettek ki.392A passzívum fedezetét az első két évben tőketartalékukból mérsékelték, de 1932-ben az alaptőke felét ismét meghaladó veszteséget saját erőből már nem tudták leszorítani. A csődeljárás megindításának elkerülése érdekében banki beavatkozására volt szükség. A Kereskedelmi Bank és a Hazai Bank Rt. a gyárral szembeni követelésükből érdekeltségi arányaiknak megfelelően /88,4%, illetve 11,53% / 1,1 millió pengőt engedett el. Felhasználták a még megmaradt tartalék tőkéjüket, illetve átvitték a következő évre a fennmaradó 530 ezer pengős veszteséget. A Kereskedelmi Bank ezen kívül az általa 1933 januárja és 1934 nyara között nyújtott hitelek utáni kamatot /579 ezer pengő/ visszafizette a cégnek. 393 Az erőfeszítések ellenére az EMAG Rt. pénzügyi helyzete tovább romlott: a 19 hónapra megnyújtott 1933-1934. üzletévben 2 millió pengő körüli passzívum keletkezett. A vállalat szanálási terve már 1934-ben elkészült, de annak megvalósítása csak a válság után, 1936-ban történt meg.
Az ország legjelentősebb vidéki mezőgazdasági gépgyárának, a Kühne Rt.-nak a jövője is a vállalat részvényeinek többségét birtokló hitelező nagybanktól, a Hazai Banktól függött.
A Kühne Rt. vezetése a kibontakozó értékesítési válságra gyártási profiljának bővítésével /radiátor- és kazánöntés, illetve kerékpár- és keltetőgépgyártás/, és külföldi eladásainak növelésével válaszolt. Az új termékek előállításához szükséges beruházások, és a korábbi évek konjunktúrája által ösztönzött készlethalmozás jelentős tőkét kötött le. A cég exportországaiban (Jugoszláviában és Romániában) az alighogy kihelyezett géphitelek befagytak az adósvédelmi rendelkezések életbe lépése következtében. A vállalatot növekvő veszteségei csődhelyzetbe sodorták. A passzívum 1933-ban még az alaptőke 48%-át tette ki, de 1934-ben az áthozott veszteséggel együtt már elérte annak 90%-át. A cég mögött álló pénzintézet, a Hazai Bank 1934-ig inkább befektetett tőkéjének kimentésére törekedett, mint a gyár pénzügyi helyzetének rendezésére. 1934 végén a bank vezetői mégis a mosoni vállalat szanálása mellett döntöttek.394 A Kühne gépgyár ezzel ugyan teljesen a Hazai Bank befolyása alá került, de a válságból kilábalva továbbra is a mezőgazdasági eszközök és kisgépek jó nevű gyártója maradhatott.
Az ágazat legjelentősebb vállalata, a HSCS Rt. a válság idején sem kívánta addigi gyártási profilját, a mezőgazdasági gépgyártást feladni. Ugyanakkor a kereslet tartós visszaesése, az egyre növekvő veszteség megkövetelte a vállalat működésének átfogó felülvizsgálatát. A Hitelbank által 1932-ben a cég élére állított új vezetés a vállalat megmentését tartotta legfőbb feladatának, amit az áruhitelezésekből származó tartozások behajtásával, a kiadások csökkentésével és a kereskedelmi tevékenység átszervezésével kívánta megvalósítani. Ezzel szemben a hitelező bécsi nagybankok a cég jövőjét kilátástalannak ítélve a likvidációt sürgették. A bécsi pénzintézeteket erre követeléseik féltése és az általuk kézben tartott osztrák HSCS A. G. pozícióinak javítása sarkallta. A Hitelbank a gyár vezetésével karöltve megakadályozta a felszámolás kimondását.395
A kispesti gyár valóban válságba került. Veszteségei óriásiak voltak: intern mérlegük szerint 1930 és 1933 között 16,3 millió pengő, aminek csökkentését többek között a kinnlevőségek energikus behajtásától remélték. Törekvésüknek gátat szabtak az egyre kevesebb mozgásteret biztosító adósvédelmi intézkedések. Ennek ellenére 1930-ban még 24,1 millió pengőt kitevő áruadósságot 1933-ra csaknem felére, 12,7 millióra szorították le.396
A HSCS Rt. ugyan nem szüntette be a mezőgazdasági gépek gyártását, de termelése 1929 és 1932 között 83,6 %-kal esett vissza. A gyár kapacitáskihasználtsága az utóbbi évben mindössze 14%-os volt. Ezt ellensúlyozandó vezették be a mezőgazdasági gépgyártáson kívül eső termékek előállítását. Újabb beruházást nem igénylő kiegészítő tevékenységbe kezdtek: külső megrendelésre béröntést, épületasztalos munkákat vállaltak. Meghonosították a textilipari gépek, hűtő- és jéggyári berendezések gyártását is. A veszteségek csökkentéséhez azonban nem járultak hozzá az eladási forgalomnak 1932 és 1935 között egyötödét kitevő cikkek. Az értékesítésekért folytatott kiélezett verseny, a nyomott árak ezt nem engedték. A vállalat jövője szempontjából mégis fontos szerepük volt, mivel segítségükkel megőrizhették legképzettebb műszaki alkalmazottaikat és legtapasztaltabb munkásgárdájukat.
A termelési költségek csökkentése érdekében törekedtek ugyan a gyártás racionalizálására, de az elsősorban munkaszervezési változtatásokra, célszerszámok kialakítására szorítkozott. Az elért költség-megtakarításokat alapvetően a sorozatos munkabércsökkentéseknek és az anyagárak esésének köszönhették. Ebből származott a termékek önköltségi árának 15-20%-os visszaszorítása a válság idején. A munkabérek csökkentésére az órabérek leszállításával /1931-ben az átlagos órabér 67 fillér, 1932-ben 58 fillér/, majd az akkord-rendszer újbóli bevezetése után az akkordárak folyamatos redukciójával érték el. Ennek nyomán az akkordmunkában elért átlagos kereset egy órára vetítve 1933-ban 55,4 fillér, 1934-ben 58 fillér volt.397 Az utóbbi évben az emelkedés annak ellenére történt, hogy az akkordárat ismét csökkentették. A munkások tehát teljesítményük fokozásával érték el jövedelmük növekedését.
Minden erőfeszítés ellenére a HSCS Rt. is csődközelbe került elszenvedett veszteségei miatt. Fő hitelezői közül a bécsi Niederösterreichische Escompte-Gessellschaft az általa nyújtott hitelt csak akkor lett volna hajlandó átütemezni, ha a kispesti cég az osztrák HSCS A. G.-val külföldön közös eladási szervezetet működtetne, ha gyártmányaikat egyeztetnék stb. A bécsi bank a kezében lévő gyárat tehát a magyar vállalat hátán szerette volna kivitetni a válságból. A Hitelbank ezt megakadályozandó átvette az Escompte mintegy 6 millió pengős követelését, és a HSCS Rt. már elveszített 5 millió pengős alaptőkéjét 200 ezerre szállították le, majd 2,6 millióra emelték. Ezen kívül a főrészvényesek a kibocsátott új részvényekért felpénzt fizetve 2,4 millió pengős tartalékalapot biztosítottak a vállalat számára.398 A Hitelbank vezette közel 11 millió pengős tőketranzakció megmentette a legjelentősebb magyar mezőgazdasági gépgyárat az összeomlástól. A vállalatba pénzüket fektető kisrészvényesek persze elveszítették befektetett tőkéjüket.
A válság idején az ágazat vállalatai óriási erőfeszítéseket tettek kereskedelmi tevékenységül fenntartására. A belföldi piac szinte teljesen megbénult. A HSCS Rt. eladási forgalma például 1932-ben az 1929. évinek mindössze 15%-át tette ki. A kispesti gyár hazai forgalmának részesedése a válság idején ugyan 36-56%-ot jelentett, de ezen belül a mezőgazdasági gépek szinte jelentéktelen tételt alkottak.399 A cég 1932 és 1934 között csak 12 traktort és 1 cséplőgépet adott el, kisgépekből pedig 644 ezer pengő értékben forgalmaztak. A belföldi eladásokból összesen 5,6 millió pengő bevételük származott három év alatt. Ebből a mezőgazdasági gépek kevesebb mint 15%-kal részesedtek.
A világgazdasági válság következtében elzáródtak a magyar mezőgazdasági gépgyárak hagyományos felvevőpiacai belföldön és külföldön egyaránt. A hazai kereslet számottevő növekedésére nem lehetett számítani, és a délkelet-európai országokban is tartósnak ígérkezett az agrártársadalom vásárlóerejének a megrendülése. A gyárak meglévő készleteik eladását, esetleg termelésük folytatásának biztosítékát csak új, fizetőképes külpiacokra való betörésüktől remélhették. Ez természetesen csak az exportképes termékeket előállító és a távolabbi országokban a költséges eladási szervezetet finanszírozni képes cégek gondjain enyhíthetett.
Az 1931 nyarától a kötött devizagazdálkodás bevezetése, majd az úgynevezett felárrendszer meghonosítása jelentős hatással volt a külkereskedelmi forgalomra is. A mezőgazdasági eszközök és gépek importjával és exportjával kapcsolatos deviza ki- és befizetéseket a Magyar Nemzeti Bank intézte miután megszüntették a pengő szabad átváltását. A felárrendszer - a pengő hivatalos árfolyamánál magasabb átváltási kulcsa - fékezte a behozatalt és ösztönözte a kivitelt. Az exportot bonyolító mezőgazdasági gépgyárak, illetve kereskedelmi cégek a kivitelből származó bevétel kötelező beváltásakor az előre meghatározott felárkulccsal növelt pengőösszeget kapták kézhez. A válság idején a mezőgazdasági gépexport szempontjából elsődleges fontosságúvá vált Franciaország és Olaszország klíring területnek minősült, ezért az átlagnál alacsonyabb felárkulccsal számolták el az onnan befolyt exportbevételeket. A fenti területeken jelentős eladási forgalmat elérő HSCS Rt. kevesellte Olaszország vonatkozásában a 14%-os, majd a 20%-os, és Franciaország esetében a 18%-os felárat. Szerintük az alacsony felárak csökkentik a kivitel jövedelmezőségét, illetve a jóval nagyobb exporttámogatásban részesülő német konkurenciával szemben szinte esélytelenné teszik a magyar exportőröket.4001935 után az olasz relációban a felárrendszer megszűnt, míg a szabad devizájúnak minősülő Franciaország vonatkozásában 38%-ra emelkedett.
A kiviteli forgalom élénkítését szolgálta a Kereskedelemügyi Minisztérium által az exportáló gyáraknak kiosztott exportprémium is. A minisztérium az összes mezőgazdasági gépkivitel értékének meghatározott hányadán felül teljesített export után bizonyos százalékú prémiumot biztosított. Az exportprémium szétosztásával a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületét bízták meg.401 A HSCS Rt. például 1930 és 1934 között 16,5 millió pengő értékű kivitelt bonyolított /a valutafelár beszámításával/, amihez prémiumként 1,1 millió pengő kapcsolódott. Ösztönözte az exportot a forgalmiadó-visszatérítés és a kiszállítandó gépek előállításához szükséges anyagárkedvezmény is.
A mezőgazdasági eszközök és gépek külkereskedelmi forgalmának adatai egyrészt szemléletesen mutatják a magyar mezőgazdaság vásárlóerejének visszaesését, másrészt a kivitel sikeres irányváltását.
A vonatkozó termékek összes forgalma az 1928. évi csúcsteljesítményt jelentő 26,4 millió pengőről a válság mélypontján 1932-ben 1,6 millióra, tizenhetedrészére esett vissza. Az export és az import alakulását vizsgálva kiderül, hogy az összeomlás nem egyidőben következett be. A behozatal már 1929-ben kevesebb mint a felére, az előző évi 12,8 millió pengőről 6,2 millióra csökkent. A mezőgazdasági termékek árzuhanása miatt az agrártársadalom vásárlóereje Magyarországon tartósan összezsugorodott. A belföldi értékesítési lehetőségek szűkülése a hazai gyártókat az export fokozására ösztönözte. Ezért érhetett az el 1929-ben 16,4 millió pengős kiviteli rekordot. A következő évben a tradicionális külpiacok is bezárultak. A kiszállított áruk értéke 1930-ban már csak 7,9 millió pengő volt, az export is a felére esett vissza. A mezőgazdasági eszközök és gépek külkereskedelmi forgalma tovább csökkent az 1932. évi mélypontig.
A behozatal országonkénti megoszlása 1930 és 1934 között lényegesen megváltozott. Az Egyesült Államok a húszas évek második felében a vonatkozó gépimportnak mintegy a negyedét, de 1929-ben több mint a felét tudhatta magáénak. A válság idején viszont az Egyesült Államok kivonult a magyar piacról: 1933-ban a szállítások szüneteltek, és a következő években is igen alacsony /2-4%-os/ szinten maradtak. A nagygépek iránti kereslet szinte megszűnt, a birtokosok új traktorok, aratógépek vásárlására nem gondolhattak. Visszaesett Csehszlovákia részesedése is, de Németországé és Svédországé látványosan emelkedett. Németország a gazdasági krízis idején vált a magyar mezőgazdasági gépimport meghatározó forrásává. Elsőségét drasztikusan csökkenő forgalom közepette biztosította ugyan, ám dominanciáját a világháború végéig megőrizte. Svédország az Egyesült Államok visszahúzódásának köszönhetően növelte részesedését az összes behozatalnak csaknem egyharmadára.
A világgazdasági válság következményei kihatottak a mezőgazdasági eszközök és gépek külkereskedelmi forgalmában szereplő árucikkek összetételére is. A behozott termékek közül az erőgépeké esett leginkább vissza. Részesedésük 1930-ban még megközelítette az 50%-ot, de 1934-ben már alig haladta meg a 3%-ot. Általában a nagyobb értéket képviselő termékek aránya csökkent legerőteljesebben. A nagy értékű gépeket nem vásárolták a pénzszűke idején. Sőt, még a meglévőket is leállították költségkímélés végett.
A kisebb eszközök és gépek arányának meredek emelkedését a nagygépek importjának visszaesése, illetve az egyszerűbbek gyorsabb amortizációjából fakadó szükséges cseréje indokolta. Részesedésük 1930-ban még csak 10,1%-ot tett ki, de 1934-ben már 66,1%-ot. A magtisztító gépeket és a szecskavágó gépeket figyelembe véve 14,8%-ot, illetve 77%-ot kapunk. A behozatal tehát egyértelműen a kisebb értékű, egyszerűbb eszközök és gépek felé tolódott el.
A kiviteli többlet a válság idején bár értékét tekintve csökkent, de az összes forgalomból az export egyre nagyobb hányadot tett ki: az 1920-as évek második felében átlag 52,6 %-ot, míg a következő évtized első felében már átlagosan 82,3 %-ot.
Az export kisebb mértékű visszaesését azzal magyarázhatjuk, hogy a magyar gyártók a külpiacokon sikerrel értékesítették termékeiket. A kiviteli célországok a válság idején alapvetően átrendeződtek. A hagyományos felvevőpiacok összeomlottak: a bolgár, majd a román és végül a jugoszláv. A mezőgazdasági tartozásokat szabályozó gazdavédelmi rendelkezések csaknem teljesen lehetetlenné tették a korábbi eladásokból származó adósságok bevételét és az újabb értékesítéseket.
Különösen Franciaország és Olaszország értékelődött föl az exportőrök szemében. A magyar mezőgazdasági eszköz- és gépkivitelnek 1929-ben mindössze 12%-a irányult az említett országokba, viszont 1932-ben már 65%-a. A kontingensrendeletek következtében összeszűkült francia piactól az olasz felé fordult az export főiránya. A válság utolsó éveiben már Olaszországba irányult az exportszállítmányok legnagyobb hányada.
A mezőgazdasági gépkivitelt bonyolító vállalatoknak igen rövid idő alatt sikerült termékeiket új célországokban elhelyezniük. A piacváltás jelentőségét növeli, hogy azt a délkelet-európai térség fogyasztóinál igényesebb, a világ vezető mezőgazdasági gépgyárainak áruitól túlzsúfolt területen érték el a magyar cégek. Figyelembe kell azonban venni, hogy a nyugat-európai országok részaránya meredeken zuhanó kiviteli forgalom mellett növekedett. Ráadásul a mezőgazdasági gépgyártás elveszítette korábbi pozícióját a vas- és gépipar exportján belül. Értékét tekintve a mezőgazdasági felszerelések 1929-ben 20,2 %-kal részesedtek, viszont 1932-ben már csak 4%-kal.401
A kivitel összetételének elemzése arra is rávilágít , hogy abból a gyártók közül csak alig néhányan részesedtek. Amíg a kisebb gépek aránya visszaesett, addig az erőgépeké - döntő többségükben traktoroké - az 1930. évi 25,4 %-ról 1934-ben 45,3%-ra emelkedett. A cséplőgépeké az említett időszakban 40,5 és 51,9% között mozgott. E két nagy értékű gép 1930 és 1934 között átlag 83,7 %-kal részesedett az exportból, megőrizve az 1920-as évek második felének konjunktúrája idején kialakult arányát. A magyar mezőgazdasági gépexport sikere azon múlott, hogy a termelő vállalatok és kereskedelmi cégek képesek voltak-e a legyártott traktoroknak és cséplőgépeknek felvevőpiacot találni.
A világgazdasági válság idején három vállalat bonyolított jelentős kivitelt: a HSCS Rt., az EMAG Rt. és a MÁVAG termékeket forgalmazó Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. Közülük is kiemelkedett a kispesti gyár, amely a krízis alatt az exportnak mintegy 75-80%-át képviselte.
A HSCS Rt. termékei Franciaországban már bevezetettek voltak. Képviseleteik működtek Párizsban és Toulouse-ban, az utóbbi egyben az észak-afrikai francia gyarmatokon tevékenykedő kereskedelmi szervezetüket is ellenőrizte. Marokkóból irányították az oráni, a tunéziai és az algériai eladásokat. Franciaország és gyarmatainak részesedése az 1930. évi 12%-ról a válság mélypontján, 1932-ben 65%-ra emelkedett. Ezt azonban nem az ide irányuló kivitel lényeges növekedésével, hanem a délkelet-európai térség részesedésének zuhanásszerű visszaesésével magyarázhatjuk. Az 1933-ban hozott franciaországi kontingensrendeletek a hazai ipar védelmében korlátozták a cséplőgépek és a traktorok bevitelét is. A külföldi - elsősorban a német, de a cséplőgépek vonatkozásában a magyar - cégek dömpingárai kiváltotta intézkedések súlyos helyzetbe hozták a HSCS Rt.-ot. Annak érdekében, hogy a számukra engedélyezett mennyiség /1932. évi beszállításuk 25%-a, vagyis 17 darab traktor/ ne vesse vissza forgalmukat, franciaországi raktáraikban jelentős tartalékot képeztek. Ennek segítségével sikerült kivívott pozíciójukat megőrizniük, de a forgalomhoz képest indokolatlanul magas árukészlet, az eladási szervezet fenntartásának költségei és az eladásokért folytatott kiélezett árverseny a franciaországi kivitelt veszteségessé tette.403
A mezőgazdasági gépeladások deficites volta ellenére a konjunktúra idején felduzzadt, és másutt eladhatatlanná vált árukészleteiktől a gyártók igyekeztek megszabadulni. A kiélezett konkurenciaharc közepette csak nyomott áron tudtak túladni termékeiken. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. például a francia piacon a MÁVAG cséplőgépek értékesítésen 1931 és 1935 között 1,2 millió pengőt veszített.404 Az EMAG Rt. eladási szervezetének általános leépítése ellenére nagy aktivitást fejtett ki Franciaországban és Olaszországban is. Francia területen gépeik eladását két helybeli kereskedelmi cég bonyolította Toulouse-i és Valence-i központtal. Elsősorban cséplőgépeiket és vetőmagtisztító gépeiket kívánták itt elhelyezni. Ennek érdekében meglévő cséplőiket a francia gazdák igényeihez alakították. A magas eladási költségek miatt 1934-ben felszámolták itteni üzleti tevékenységüket, de a felvevőképesebb olasz piacon tovább folytatták azt.
A francia és az olasz piac felé fordulást az adósvédelmi rendelkezések hiánya és a részletre vásárló fogyasztók fizetési fegyelme is ösztönözte. Az utóbbit szemléltetik az EMAG Rt. inkasszóeredményei. A pesti cég 1932 ősze és 1933 tavasza között az esedékessé vált visszafizetéseknek Franciaországban 93%-át, Olaszországban 87%-át, Magyarországon 28%-át, Romániában 3%-át és Bulgáriában 2%-át tudták behajtani.405
Az olasz mezőgazdasági termelés fellendülése a válság idején vonzotta a mezőgazdasági gépgyártókat. Az EMAG Rt. olaszországi képviseletét 1932-ben saját kezébe véve fokozni kívánta eladásait. Miután a belföldi és a balkáni piac összeomlott, az ottani gépeket /idegen gyártmányú traktorok, saját cséplőgépek és vetőgépek/ ide csoportosították át. Hasonlóan járt el a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. is, amely 1934-től az addigi vezérképviselői-rendszer helyett közvetlen képviseletek révén végezte kereskedelmi tevékenységét. A HSCS Rt. számára is kiemelkedő fontosságú volt az olasz piac. 1933 áprilisában Milánóban kereskedelmi leányvállalatot alapítottak Italo HSCS S. A. néven. Olaszországban értékesítették a törökországi, jugoszláviai raktáraikból átszállított traktoraikat és cséplőgépeiket. Az olaszországi értékesítéseket az 1935 januárjában bevezetett kontingensrendszer fékezte le. A beviteli korlátozások ellensúlyozására képzett raktárkészlet itt is költségnövelő tényezőként hatott. A francia és az olasz piac traktoreladási forgalmához mérten 25-30 darabos készlet helyett 175-180 darabot raktároztak. A nehézségek ellenére 1933 áprilisa és 1936 vége között 135 traktort és 253 cséplőgépet értékesítettek Olaszországban, amelynek a HSCS Rt. exportforgalmából való részesedése az 1934. évi 20%-ról 1936-ban 33%-ra növekedett. Az itt eladott HSCS termékek értéke egészen 1943-ig töretlenül emelkedett, és a balkáni piac 1935-től kezdődő megélénkülése ellenére Olaszország a gyár legfontosabb célországa maradt.
A HSCS Rt. járt az élen az új, a magyar mezőgazdasági gépexportőrök által még fel nem keresett piacok meghódításában is. Az európai országok közül Spanyolországba, Portugáliába 1934-től kezdve szállítottak traktorokat, de a politikai helyzet bizonytalansága, majd a spanyol polgárháború a kivitelt leállította. Sikeresebb volt az Egyiptomba történő export /1934-ben 22 darab, 1935-ben 15 darab traktor/, ahol - az európai piachoz hasonlóan - a dömpingárakkal forgalmazó német cégekkel kellett felvenniük a versenyt. Ugyanez jellemezte az eladási körülményeket a Dél-Afrikai Unióban is, ahová 1934-től indultak szállítmányok. A legtávolabbi országba, Ausztráliába is ekkor érkeztek meg az első HSCS termékek. A délkelet-európai piacok újbóli megnyílásával e távoli térségek jelentősége csökkent.